A Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége története

A hazai elöltöltő fegyveres lövészet a 90-es évek elején Komáromból indult, de 1995-ben, az első országos bajnokság megszervezése után a hatóság nem engedte, hogy az akkor szabályozatlan lövészeti tevékenység tovább fejlődjön. A jogi alapok megteremtése érdekében 1998-ban alakult meg a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége, mely a jogalkotóval való tárgyalássorozat után a 2000. évre tudta elérni, hogy megindulhasson a hazai feketelőporos lövészet.  Borítóképünkön Káldi Gábort (jobbra) és Cziglényi Alpárt (balra) láthatjuk, akik mindenkinél többet tettek azért, hogy a folyamat elinduljon. A szabályok ekkor még igen szigorúak voltak, mivel minden elöltöltő fegyvert tartási engedélybe kellett íratni, lőport és csappantyút pedig csak egyesületek tarthattak.

A hazai lövészélet és a szövetség fejlődése innen töretlen volt, 2003-ban a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége a nagy nemzetközi elöltöltő fegyveres ernyőszervezet, a Muzzle Loading Associations International Confederation teljes jogú tagszervezete lett.  

Kedvező jogszabályi változást hozott a 2004. évi EU csatlakozás, mely felszabadította lövészetre használt fegyvereinket a tartási engedélykötelezettség alól, ugyanakkor nem rendezte a lőpor és csappantyú tartásának kérdését. A hazai lövészélet, és az eredmények azonban szárnyalni kezdtek így is.

2005-ben kötött stratégiai megállapodást a MEFLSZ és a Magyar Sportlövők Szövetsége annak, érdekében, hogy a hazai lövészélet egységes legyen, valamint az elöltöltő és szerelt lőszeres nemzeti lövészszámok közös versenyeken jelenhessenek meg. Az együttműködés azóta is szép példája közös célokért való egyesített erővel történő tenni akarásnak.

Az első érmet 2009-ben Nagy Imre, Balassi János és Németh Balázs szerezte meg hazánknak MLAIC nemzetközi versenyen, azóta pedig immáron (2025) három egyéni világbajnoka is van hazánknak.

Jogszabályaink jobbításáért a szövetség folytatta a munkát, mely sosem volt egyszerű vagy könnyű. 2008-ban informális bizottság alakult az elöltöltő fegyveres vadászat hazai megteremtése érdekében, mely egy részletes tanulmányt készített a vadászati mód bevezetésének lehetőségeiről, hogy a jogalkotót és szakmai szervezeteket meg tudja győzni annak előnyeiről.

A munkát lassú siker koronázta: 2013-ban az Ipoly Erdő Zrt. területén, 2014-től pedig a Gyulaj Zrt. területein indulhattak meg kutatási jellegű elöltöltő fegyveres vadászatok, melyek tapasztalatai hozzájárultak ahhoz, hogy 2016-ban jogszabályba emelte a jogalkotó az egyéni elöltöltő fegyveres vadászat lehetőségét. Ez egyben történetünkben először teremtette meg annak a lehetőségét, hogy magánszemély is feketelőport és csappantyút tartson.

A vadászati paletta 2019-ben lett teljes, amikor az elöltöltő fegyveres társas vadászatok tiltása is kikerült a jogszabályokból.

Egyetlen hiányunk az elöltöltő fegyveres sportlövészek lőpor és csappantyútartásának megteremtése maradt. A kör 2021-ben zárult be, amikor a fegyverjogszabályok végre lehetővé tették az 1990-es években kitűzött célt: könnyű adminisztrációval végre az elöltöltő fegyveres lövészek is kérhetnek és kaphatnak feketelőpor és csappantyú tartására engedélyt.

A jogalkotás mellett szövetségünk, a Magyar Sportlövők Szövetségével együttműködve nagy energiát fektet a sportlövész élet fejlesztésébe, szervezésébe. Minden évben közös versenylistát állítunk össze, mely eseményein nem csak a versenyengedéllyel rendelkező lövészek, hanem a hangulatért, barátságért, szabadidő értékes eltöltéséért lelkesedő lövésztársak is szívesen látott vendégek.

Hazánk több sikeres nemzetközi versenynek adott már otthont. 2026-ban 25-50-100m és koronglövész világbajnokság, 2019-ben Európa bajnokság, 2021-ben 300-1000 yardos hosszútávlövész világkupa, 2023-ban pedig 300-1000 yardos hosszútávlövész világbajnokság szervezésével bizonyítottuk, hogy nem csak lőni, hanem világversenyt tervezni és magas szinten kivitelezni is tudunk.

A történet persze nem ért véget. Sőt, a hazai elöltöltő fegyveres lövészélet most teljesedik ki igazán. Legyél te is részese ennek!

A szövetség elnökei:

Vasicza József 1998-2000

Szacski Mihály 2000-2001

Káldi Gábor 2001-2005

Németh Balázs 2005-2021

Törőcsik Pál 2021-

A szövetség főtitkárai

Káldi Gábor 1998-2001

Almay Gábor 2001-2005

Mészáros Gyula 2005-2008

Pólik Sándor 2008-2021

Venczel Szilárd 2021-