Sok fegyver szórásképének ellenőrzése már elvérzik azon, hogy a lövész- vagy vadásztárs nem tudja hogyan kell beülni feltámasztott fegyvere mögé. Pedig ez nem is olyan bonyolult dolog. A pontosan beállított töltet és a fegyver tudja a dolgát, nekünk nincs más feladatunk, mint nem hátráltatni őket a munkában. De hogyan is oldható ez meg?
Először is támasszuk meg a fegyvert az ágyazás lehető legelőrébb eső pontján puha lőzsákon. Lehetőleg soha nem a csövet támasszuk meg, mert ezzel akadályoznánk annak hullámmozgását. A feltámasztás mindig puha legyen, kemény felületre támasztott fegyverrel jó szórásképet lőni nem lehet.
Akkor jó, ha az asztal olyan magas, hogy nem kell görnyedjünk mögötte. Nyakunk minél egyenesebb, testünk minél kényelmesebben helyezkedhet el, az agy vérellátása annál jobb lesz, annál később jelentkezik majd a csőlátás.
Üljünk úgy, hogy felsőtestünk a lőirányra éppen merőlegesen áll. A sütő kezünk felőli lábunkat a lehető legmélyebben nyújtsuk az asztal alá úgy, hogy nagyobb feszültség nélkül talpunk a talajra simulhasson. Másik lábunkat helyezzük kényelmes pozícióba.
Ha jobb kezesek vagyunk, szerencsés – sőt kifejezetten kívánatos – hogy jobb könyökünket fel tudjuk támasztani. Nem véletlenül van erre szolgáló kivágás a lőasztalokon. A jobb kéz átfogja finoman az agynyakat. A kéz olyan kényelmes tartásban legyen, hogy a jobb kéz mutatóujjának utolsó ujjpercének közepe épp az elsütőbillentyűre essen minden nyújtózkodás nélkül. Az ujjpercnek merőlegesnek kell lennie az elsütőbillentyű húzásának irányára. Ha nem az, akkor oldal irányú erő is jelentkezik, ami pontatlan lövést eredményez majd.
A jobb kéz csak olyan erővel markolja az agynyakat, mint amilyen a sütés ereje. A jobb kéz hüvelykujja legyen teljesen laza, mintha nem is létezne. Ha ezen feszültség van, úgy a sütő ujj nem mozog szabadon.
A bal kezet tegyük a jobb felkarra lefelé mutató tenyérrel úgy, hogy az kézfej finoman alátámasztja a tusa alját. Ezzel tudjuk majd a tusa magasságát és így a célzási pont magasságát finomhangolni. A bal könyök kényelmesen előttünk támaszkodik az asztalon.
A fegyver tusája a vállpárnára illeszkedik, a jobb kar enyhén behúzza a fegyvert a vállba. A jobb váll eközben izomfeszültség alá kerül, hogy ennek finoman ellentartson. Ez lesz a lövegfék, amely segít majd lemozogni a fegyver visszarúgását.
A fegyver sütése sosem kampányszerű. Néhány kiegyensúlyozott levegővétel után kezdjük el húzni az elsütőbillentyűt fokozatosan erősödő erővel, miközben lassan kieresztjük a levegőt. A levegőt felesleges visszatartani, az csak erősíti a légzési ingert, amit egy idő után a test stresszként értékel és reagál rá.
Sütés közben koncentrálni kell arra, hogy szem mindig nyitva maradjon, a test pedig ne készüljön feszüléssel a visszarúgásra. Ha ez nem sikerül, az eredmény általában alacsony lövés. Akkor jó a sütés, ha az utolsó pillanatban az agy tiszta képet készít arról, hogy hol is állt az irányzék a lövés pillanatában.
Ha puskánkkal céllövészet a cél, úgy öt lövést lőjünk, melyből négy szórását értékeljük. Ha a cél vadászat, akkor három lövés elegendő arra, hogy meggyőződjünk a puska és önmagunk képességéről.