Világbajnoki és Európa bajnoki sikereink

2003 MLAIC EB Halikko, Finnország

halikko8

Első EB csapatunk 2003-ban vett részt nemzetközi versenyen, a távoli, finnországi Halikko-ban. Kiléptünk a nemzetközi vizekre, és ez több szempontból is fontos lépés volt: egyrészt ezzel a tettel vált hivatalossá hazánk nemzetközi szövetségi tagsága, másrészt ez a lépés indított el egy hosszú tanulási folyamatot, melynek köszönhetően ma is töretlenül fejlődik a lövészek lőtudása, versenyképessége. A csapat tagjai jobbról balra: Almay Gábor, Tar Mihály, Németh Balázs. Bár jelentős eredményt elérni ebben az évben még nem tudtunk, mégis büszkén tértünk haza.

2005 MLAIC EB Pforzheim, Németország

hungarianteam

2005-ben már sokkal potensebben tértünk vissza a nemzetközi porondra. A csapat is bővült. Tar Mihály és Németh Balázs mellett a kovás puskások nagy úttörőjével, Mátyás Zsolttal, és a Vetterli szám többszörös bajnokával, Fügedi Zoltánnal egészült ki a csapat. Elkísért minket Eötvös Péter is, akinek sok segítséget köszönhetünk. A nagyszerű szervezésű versenyen szereztük meg hazánk első 1-10-es helyezését (Németh Balázs, Whitworth R, 97 kör, 9. hely), de lövészeink mindegyike immáron a mezőny első felébe pozicionálta magát. Sereghajtóból a derékhaddá váltunk. A képen látható hölgy és úr Nancy és Donald “Bucky” Malson, a nemzetközi szövetség akkori titkára és felesége. A magyar lövészek sok segítséget kaptak Bucky-tól. Bucky halála után Nancy vette át a szövetség helyettes főtitkári posztját.

2006 MLAIC VB Bordeaux, Franciaország

25329165

Népes csapattal indultunk a 2200 km-es útra az MSSZ legendás, hátszélben, lejtőn akár 70 km/h sebességre is képes kék VW kisbuszával. A csapat tagjai: Almay Gábor, Mátyás Zsolt, Németh Balázs, Tar Mihály, Szekeres Tibor, Balassi János, Bernd Feldle, Mészáros Gyula. A verseny nagyszerű hangulatban zajlott, eredmények terén azonban talán többet vártunk akkor magunktól, mint amire az adott időben képesek voltunk. Az esemény magyar hőse Tar Misi volt, aki 95 körös Mariette R eredményével 8. helyezést ért el, és ezzel megszerezte hazánk második 1-10-es helyezését.

2007 MLAIC EB, Parma, Olaszország

team2007new2 copy

2007-ben “Chianti és parmai sajt” országba látogattunk ismét csak népes csapattal. Nagy Imi, Mészáros Gyula, Németh Balázs, Balassi János, Hencz Kornél, Tar Mihály, Feldle Bernd képviselte hazánkat, s elkísért minket csapat edzőként dr. Gombos László is, akinek a csapat tagjai nagyon sokat köszönhettek. Szaktudásával, profi hozzáállásával olyan alapokat adott a hazai lövészéletnek, amely ma is kulcsfontosságú. A verseny legjobb eredményét Németh Balázs lőtte, 5. helyet ért el Vetterli R versenyszámban 98 körrel. Ez hazánk első pontszerző helyezése, és ez alkalommal mehetett fel magyar lövész először a pódiumra eredményhirdetéskor. Nagyszerű versenyzéssel Nagy Imre kovás puskával ért el 7. helyet, ami már sejtette, hogy ez majdan a mi számunk lesz…

2009 MLAIC EB Valencia, Spanyolország

EB_Valencia_team

Igazi tengerparti EB volt, mely meghozta  a magyar csapat első nemzetközi érmét. A Grand Prix of Versailles versenyszám az MLAIC egyetlen nagydíj jellegű száma. A versenyzők hat versenyszám egyéni eredményeit összesítik: három lövész lövi a Miquelet O (eredeti kovás hadimuskéta 50 m) és Minié O (eredeti csappantyús hadipuska 100 m) versenyszámot. A magyar csapat tagjai ezt nem hatan, hanem hárman lőtték meg, mégis bronzérmet tudtak szerezni a népes mezőnyben. Nagy Imre, Balassi János és Németh Balázs így megszerezte hazánk első nemzetközi érmét. Ezen kívül még két egyéni 1-10 heyezést szereztünk: Németh Balázs Vetterli R számban 9., Pennsylvania R számban 8. helyezést ért el. A csapat tagjai voltak: Biter András, Nyitrai József, Nagy Imre, Németh Balázs, Csiszár Csaba, Balassi János.

IMG_2244

A bornzérmes csapat, Grand Prix of Versailles

2010 MLAIC VB, Barcelos, Portugália

csapat3_500

Portugáliába nagy reményekkel utaztunk. Több szempontból is fontos esemény volt ez a VB számunkra. Egyrészt ez volt az első alkalom, amikor a magyar javaslatra létrejött Kossuth (kovás puska csapat) versenyszám is megrendezésre került, másrészt talán ez volt az első verseny, amikor igazán hittünk már az éremesélyekben. Hazánkat képviselte: Németh Balázs, Nyitrai József, Nagy Imre és Mészáros Gyula. Elérhető célokat fogalmaztunk meg, és át is ugrottuk a lécet. Három éremmel indultunk haza a versenyről, pedig minden idők egyik legnagyobb létszámú VB-je volt ez. A csapat legnagyobb eredményét Nyitra József érte el. A szerény, tiszta tekintetű, mindig segítőkész lövész nagyszerű versenyzéssel szerzett bronzérmet Lamarmore R (hadipuska 50 m) versenyszámban, nem is akárhogy: ő volt az egyetlen a mezőnyben, aki nem viselt lövészkabátot…

IMG_2244

Nyitrai Józsi megszerezte Magyarország első egyéni érmét Lamarmora R (csappantyús hadipuska 50m) versenyszámban

IMG_2283

Mészáros Gyula, Nagy Imre és Németh Balázs bronzérmet nyert Pforzheim (Vetterli R csapat) versenyszámban

IMG_2214

Németh Balázs, Nyitrai József és Mészáros Gyula ezüstérmet nyert Kossuth (kovás puska csapat) versenyszámban

2012 MLAIC VB Pforzheim, Németország

image-51496-0

A Pforzheimi Eb-re nagy várakozással készültünk, de mégsem sikerült olyan jól szerepelni, mint az előző világversenyen. Csapatunk azonban nagyon jó lövészekkel egészült ki, akiknek köszönhetően egyre több számban lettünk erősek: Csiszár Csaba, Balassi János, Tar Mihály, Németh Balázs, Tóth Mihály, Simon László, Nyitra József, Nagy Imre és Mészáros Gyula alkották a csapatot. A verseny legjobbja Mészáros Gyula volt, aki 4. helyet szerzett Pennsylvania számban, éppen lemaradva a dobogóról 97 körrel. Tar Mihály 5. lett Vetterli Original számban és 8. Lamarmora O számban. Németh Balázs 9. lett Vetterli R számban. Csapataink nem voltak szerencsések, mind Pforzheim, mind Kossuth számokban köregyezéssel, vagy egyetlen körrel maradtunk le a dobogóról.

2013 MLAIC EB Eisenstadt, Ausztria

csapat

Közeli EB, kis költségek, sok versenyző, nagy sikerek. Talán így lehetne legrövidebben jellemezni ezt a nemzetközi versenyt. Népes csapattal utaztunk ki, ismét sok újonccal: Németh Balázs, Nagy György, Nickl László, Csörnyei Csaba, Nagy Imre, Nyitrai József, Mészáros Gyula és Tar Mihály képviselték hazánkat. A felkészülés, csapatépítés átgondoltabb, jobb volt, mint az előző években, így végre pisztolyos vonalon is helyezéseket érhettünk el. A verseny legjobb eredményét Nagy Imre érte el, aki Lamarmora O versenyszámban úgy nyert ezüstérmet, hogy ugyanannyit lőtt, mint az aranyérmes. Tar Mihály úgy nyert bronzérmet Kuchenreuter R versenyszámban, hogy a 4. helyen Nickl László állt mögötte, s a magyar Kossuth csapat – Mészáros Gyula, Nyitrai József, Németh Balázs – is megtette a kötelezőt: bronzérmet nyert Kossuth számban. Németh Balázs egy további 6. hellyel gazdagította a magyar szereplést Vetterli R számban.

IMG_0236

Tar Mihály bronzérmes, Nickl László 4. Kuchereuter R versenyszámban

IMG_0304

Nyitrai József, Mészáros Gyula és Németh Balázs bronzérmes Kossuth számban

IMG_0318

Nagy Imre ezüstérmes Lamarmora O versenyszámban

2014 Világbajnokság, Granada, Spanyolország

III. Enfield csapat: Nyitrai Jószef, Németh Balázs, Tar Mihály

2015 Európabajnokság Barcelos, Portugália

III. Lamarmora R: Niytrai József

III. Pforzheim csapat: Nyitrai Jószef, Németh Balázs, Tar Mihály

II. Kossuth: Nyitrai Jószef, Németh Balázs, Tar Mihály

2016 27. Világbajnokság, Sarlóspuszta, Magyarország

I. Enfiield csapat: Niyrai Jószef, Németh Balázs, Tar Mihály

III. Kossuth csapat: Nyitrai Jószef, Németh Balázs, Mészáros Gyula

I. Paterson: Mészáros Gyula

I. Trapper: Lőkös István

I. Berdan: Nyitrai József

I. Frontiersmen csapat: Lőkös István, Nyitrai József, Tóth Mihály

II. Trapper: Nyitrai József

III. Gettysburg: Nyitrai József

2018 28. Világbajnokság, Eisenstadt, Ausztria

Photo1

Magyar elöltöltő fegyveres lövészek a világ tetején

A magyar lövészválogatott két aranyérmet, egy ezüstérmet és három bronzérmet nyert a 2018. évi elöltöltő fegyveres világbajnokságon. A 15 fős magyar delegáció a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége és a Magyar Sportlövők Szövetsége képviseletében vett részt a 28. Elöltöltő Fegyveres Világbajnokságon Kismartonban, Ausztriában. A megmérettetésen 26 ország 425 lövésze vett részt. A magyar válogatott minden idők legsikeresebb VB szereplését produkálta:

Tar Mihály eredeti elöltöltő hadipuska számban az érvényes világcsúcs beállításával lett bajnok.

A magyar hadipuskás csapat (Tar Mihály, Németh Balázs, Nyitrai József) a német és francia csapatot megelőzve, 17 nemzet közül végzett a dobogó legfelső fokán.

Dobos Tamás elöltöltő csappantyús puskás koronglövészetben, nagyszerű versenyzéssel 22 és 24 koronggal fejezte be az alapversenyt. A 3-4. helyen egy német lövésszel holtverseny alakult ki, így szétlövéssel kellett eldönteni a dobogó sorsát. Dobos Tamás hibátlanul vette az akadályt, így Magyarországnak megnyerte a világbajnoki bronzérmet.

Érmeseink balról jobbra: Dobos Tamás, Németh Balázs, Nyitrai József, Tar Mihály (Mészáros Gyula hiányzik a képről)

Érmeseink balról jobbra: Dobos Tamás, Németh Balázs, Nyitrai József, Tar Mihály (Mészáros Gyula hiányzik a képről). Mögöttük: Szabó Árpád, Nagy Mátyás, Pálmai Csaba, Neuhertz János, Kapócs István, Meszesi Lalika, Nagy György, Biter András. Hiányzik a képről: Csiszár Csaba, Rózsás György, Hencz Kornél)

Tar Mihály kovás puskával is remekelt. Eredeti kategóriában nagyszerű versenyzéssel ért el 93 kört, bizonyítva, hogy nem csak az eredeti több mint 200 éves vadászpuska, hanem ő is világszínvonalú pontosságra képes. Eredménye világbajnoki bronzérmet jelentett.

A magyar kovás puskás csapat (Nyitrai József, Mészáros Gyula, Németh Balázs) a dobogó ezüstérmet jelentő fokára állhatott fel.

Tar Mihály bizonyította, hogy revolverrel is igen szép eredményekre képes. 81 körrel az eredeti revolvereknek kiírt 50 méteres versenyszámban bronzérmet szerzett. Külön növeli a helyezés értékét, hogy az első és második versenyző is hasonló köregységre volt képes.

Nem csak az érmesekről kell azonban elismerő szavakkal megemlékeznünk. Nagyszerű látni, hogy a rutinos EB, VB csapat mögött az elmúlt években felnőtt egy új nemzedék, akik stabil versenyzéssel nagyszerű eredményekre lesznek képesek a következő években. Biter András hadipus

Photo2

kával pontszerző 5. helyen végzett, de számos egyéb első tízes helyezést is szerzett a magyar csapat. Persze a rutinos, régi versenyzők is jól teljesítettek, több eredménnyel bejutva az első tíz közé.

2019-ben hazánk Sarlóspusztán rendez Európa bajnokságot. Arra készülünk, hogy nem csak a szervezés minőségével, hanem eredményeinkkel is elkápráztatjuk majd az öreg kontinens legjobb lövőit.

2019 18. MLAIC Elöltöltő Fegyveres EB, Sarlóspuszta

2019 MLAIC Európabajnokság logó_színes hímzés_S

Összefogni, létrehozni a csodát. 2016-ban ezt tettük, mikor elöltöltő fegyveres világbajnokságot rendeztünk. Akkor a résztvevő nemzetek úgy távoztak tőlünk, hogy az volt a nemzetközi szövetség történetének legjobb bajnoksága. Nagy teher ilyenkor a második verseny vállalása, hiszen az elvárások lécét mi magunk helyeztük magasra. De van Európa közepén egy kicsi nemzet, nagy történelemmel, erős tradíciókkal, keserédes dalokkal és nagy, vendégszerető szívvel, amelynek elöltöltő fegyveres lövészei képesek újra és újra megugrani, felülszárnyalni ezt a szintet.  Nos ezt tettük mi 2019. augusztus 10-17. között Sarlóspusztán.

Csodálatos csapat vagytok! Megtiszteltetés volt vezetni titeket! Felelős, döntésképes, felkészült szervező, lövészetvezető, értékelő és adminisztratív, valamint marketing csapat tette emlékezetessé a hetet 19 nemzet 270 lövésze számára, akik összesen 1308 alkalommal álltak lőállásba.

Nem kis feladat úgy dolgozni vendégeinkért, saját lövészeinkért, hogy a mosoly soha ne tűnjön el az arcokról, de a lövészetet, programokat, értékelést, versenyirodát ugyanakkor kellő szigorral, akarattal irányítsuk. A visszajelzés azt hiszem egyértelmű volt: a világ egyik legelegánsabb lövészsportjának legrangosabb képviselői felállva tapsoltak meg Titeket a gálavacsorán, és nem a kötelező protokoll miatt! Egyöntetű vélemény, hogy olyan szintre emeltük az EB szervezést, mely új dimenziót nyitott az MLAIC történetében.

Azonban nem csak a szervezés oldaláról sikerült emlékezetessé tenni a hetet. A magyar csapat lövészei, akik közül többen a szervező csapat tagjaiként közben végig dolgozták a teljes hetet, számos érmet nyertek:

Kapócs István aranyérmet nyert Trapper (tapaszolt gömblövedékes puska 50 m) versenyszámban

Mészáros Gyula aranyérmet nyert Paterson (nyitott keretes csappantyús revolver 25 m) versenyszámban

Tar Mihály ezüstérmet nyert Gettysburg (100 m álló hadipuska) versenyszámban

Nagy György ezüstérmet nyert Berdan (csappantyús hátultöltő puska 50 m) versenyszámban

Dobos Tamás bronzérmet nyert Lorenzoni (csappantyús koronglövészet) versenyszámban

Németh Balázs bronzérmet nyert Gettysburg (100 m álló hadipuska) versenyszámban

Csapatérmek:

Frontiersmen (tapaszolt gömblövedékes puska 50 m csapat) aranyérem (Kapócs István, Szabó Árpád, Nagy György)

Kossuth versenyszám (kovás puska 50 m csapat) bronzérem (Nyitrai József, Németh Balázs, Mészáros Gyula)

Nemeth Balazs Dobos Tamas Nyitrai Jozsef Meszaros Gyula Aug 15 ermesek
Szabo Arpad Kapocs Istvan Nagy Gyorgy Meszaros Gyula Nemeth Balazs Tar Mihaly ermesek Aug 17

Persze nem csak a győztesekről kell szóljon a fáma! Minden lövészünkre büszke vagyok, aki vállalta a megmérettetést, becsülettel küzdött, nem hátrált meg. S ha most nem is sikerült a pódiumra állni, jövőre mindig van egy újabb esély. Csendben, alázattal kell végig dolgozni, végig gyakorolni az évet, és a siker nem marad el.

Gratulálok lövészeinknek is a nagyszerű helytállásért!

Az esemény facebook oldalai több ezer képpel, videóval:

https://www.facebook.com/MLAICChamps

Az esemény hivatalos filmjei:

Az első nap és a megnyitó ceremónia:

Második nap:

Harmadik nap:

Negyedik nap:

Ötödik nap és a záróbankett:

A 2022. évi MLAIC Világbajnokság, Pforzheim, Németország

Idén Tar Mihály, id. Nagy György, Neuherz János, Kapócs István, Szabó Árpi, Dobos Tamás és Németh Balázs képviselte hazánkat és a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetségét, valamint a Magyar Sportlövők Szövetségét. A versenyre 5 kontinens 22 országának 340 lövésze nevezett, úgyhogy a seregszemle közel teljesnek látszott.
A magyar csapat igen eredményesen zárta a viadalt, bár mindig van, ami jobban sikerülhetett volna. Ennyi egyéni érmet, azonban még egyetlen VB-n, vagy EB-n sem nyertünk:

Németh Balázs világbajnok lett eredeti hadipuskával (Lamarmora O) 95 körrel

Dobos Tamás kovás replika sörétespuskával (Manton R) 42 koronggal ezüstérmet nyert

Németh Balázs eredeti csappantyús pisztollyal (Kuchenreuter O) 94 körrel bronzérmet nyert

Németh Balázs replika kovás puskával (Pennsylvania R) 97 körrel bronzérmet nyert

A magyar hadipuska csapat (Németh Balázs, Tar Mihály, Nagy György, Enfield versenyszám) bronzérmet nyert

A teljes eredménylista itt érhető el!

30. MLAIC Elöltöltő Fegyveres Világbajnokság – Valeggio Sul Minicio, Olaszország, 2024

Hét érmet nyert a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége és Magyar Sportlövők Szövetsége közös elöltöltő fegyveres válogatottja az Olaszországban, Valeggio sul Mincio városban augusztus 26-31. között rendezett 30. elöltöltő fegyveres világbajnokságon.

A versenyen 26 ország 500 lövésze vett részt. A történelmi elöltöltő, feketelőporral működő fegyverek korszakonként és típusonként indulnak önálló kategóriákban. A mohácsi csatától a königgrätzi csatáig minden típusú polgári és hadi fegyver megjelenhet a lőállásban, így egészen változatos egy ilyen bajnokság programja.

Minden fegyvert a torkolat felől kell feketelőporral, fojtással, lövedékkel megtölteni olyan precizitással, hogy 25-50-100 méter távolságon az 5 cm-es tízesen belül csapódjanak be a lövések.

A versenyen pisztolyokkal 25-50, puskákkal 50-100 m távolságra lőnek a modern sportlövészetben is használt lőlapokra. Bár a fegyverek régiek, töltésük különleges szakértelmet igényel, pontosságuk mai szemmel is kiemelkedő. Magyarországot 17 fős csapat (16 versenyző és a csapatkapitány, Pólik Sándor) képviselte a megmérettetésen.

Külön öröm, hogy lövészeink közül 11-en tudtak pontot szerezni, vagyis igen sok csapattársunknak sikerült 1-6 helyezést elérni. Az érem és 4-6. hely között pedig sokszor nem körök, hanem csak tized milliméterek döntöttek, így minden 4-6. hely is éppen olyan kitűnő teljesítményt jelez, mint a dobogó.

Az elöltöltő fegyveres lövészet három évtizede létezik hazánkban, és folyamatosan fejlődik. 2016-ban világbajnokságot, 2019-ben Európa bajnokságot, 2023-ban pedig elöltöltő fegyveres hosszútávlövész világbajnokságot szerveztek a szövetségek hazánkban. Terveik szerint a legnagyobb történelmi lövészverseny hamarosan ismét hazánkba látogat majd az elkövetkező években.

Az egyhetes verseny eredményei: Dobos Tamás világbajnok lett csappantyús elöltöltő fegyveres traplövészetben, és ezüstérmet nyert kovás elöltöltő fegyveres traplövészetben. Németh Balázs ezüstérmet szerzett 100 m álló, és bronzérmet 50 m álló csappantyús hadipuska számban, Biter András bronzérmet nyert 50m álló csappantyús gömblövedékes puska számban. Bronzérmet nyert ezen felül a magyar 100 m hadipuska csapat (Biter András, Meszesi Lajos, Kapócs István) valamint a magyar 50 m kovás puskás csapat (Nyitrai József, Németh Balázs, Mészáros Gyula).

Negyedik helyezést szerzett Szabó Árpád oldallakatos csappantyús pisztoly 25 versenyszámban, Szili János 50 m álló csappantyús gömblövedékes puska számban. Ötödik lett Bérces Béla csappantyús revolver 25 m számban. Németh Balázs 6. lett kovás puska 50 m versenyszámban, Szabó Árpád pedig szintén hatodik lett csappantyús hadipuska 100 m álló versenyszámban.