2019-óta követhetitek nyomon azt, ahogy a Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetsége részt vesz az ólomlövedékek betiltását célzó Európai Uniós folyamatban. Szövetségünk elsődleges célja mindig is olyan jogszabályi környezet megteremtése volt, mely segíti szeretett lövészeti és vadászati águnk fejlődését. Ennek a munkának köszönhető, hogy hazánkban el lehet ma sütni elöltöltő fegyvert, ennek köszönhető, hogy vadászni lehet velük, ennek köszönhető, hogy magánszemélyek is tarthatnak feketelőport és csappantyút a lőfegyvertartáshoz képest jóval csekélyebb feltételrendszer teljesítése alapján.
Sportágunkra, vadászati águnkra különösen veszélyes az EU azon törekvése, hogy betiltsa az ólomlövedékek használatát. A rendelettel kapcsolatos egyeztetésekben szervezetünk az elejétől részt vett, minden egyes konzultációs és együttműködési lehetőséget megragadott. Ennek köszönhető, hogy az történelmi fegyverekkel történő vadászat létezéséről a jogalkotók tudomást szereztek, és ennek köszönhető, hogy a fentről igen kicsinek látszó ügy végül is látszani kezdett európai perspektívában is.
Örömmel jelzem, hogy a kitartó munka célt érni látszik. A Polgári Kézilőfegyver- és Lőszervizsgáló Kft.-vel, valamint az Országos Magyar Vadászkamarával közösen megfogalmazott javaslatainknak megfelelően a jogalkotó helyt adott észrevételeinknek, mely szerint a történelmi elöltöltő és hátultöltő fegyverek, valamint azok másolatai tekintetében nincs az ólomnak alternatívája, vagyis a teljes történelmi lövészet és vadászat kivitelként szerepel az Európai Bizottság által javasolt szabályozási rendszerben, és ez a javaslat megy tovább az Európai Parlament felé majd. Ez azt jelenti, hogy mind a történelmi fegyveres sportlövészet, mind a történelmi fegyveres vadászat megmenekülni látszik az ólomlövedékek korlátozása alól a tervek jelen állása szerint.
A jogszabály magyarázó része így fogalmaz:
„The Commission considers it appropriate to allow derogations from the restriction for lead ammunition fired from historic firearms (such as muzzle loaders or breechloading guns) and their modern replicas, because there is no suitable alternative ammunition that would not risk irreparably damaging them. In addition, RAC recognised that their use is limited in volume and that the impact of the derogation on overall risk reduction would therefore be low.”
vagyis:
„A Bizottság helyénvalónak tartja kivételek engedélyezését a korlátozástól a történelmi lőfegyverekből (mint az elöltöltő vagy hátultöltő fegyverek) és modern másolataikból kilőtt ólom lövedékekre, mivel nincs megfelelő alternatíva, amely ne kockáztatná azok helyrehozhatatlan károsodását. Ezenkívül a RAC (Risk Assessment Committee) elismerte, hogy felhasználásuk korlátozott mennyiségben történik, és ezért az eltérésnek az általános kockázatcsökkentésre gyakorolt hatása csekély lenne.”
A jogszabálytervezet tényleges szövege pedig a következő:
„32. By way of derogation, paragraphs 21 and 22, paragraph 24, point (a), and paragraphs 29, 30 and 31 shall not apply to the use and placing on the market of gunshot, or to the use of bullets, for muzzle-loading guns and historic firearms, including their modern replicas.”
vagyis:
„32. Kivételként, a 21. és 22. valamint a 24. paragrafus (a) pontja, a 29., 30. és 31. paragrafusok nem vonatkoznak az ólomsörét és ólomlövedékek használata és értékesítése tekintetében az elöltöltő fegyverekre, történelmi lőfegyverekre esetében és modern replikáikra.”
A jogalkotási folyamatnak persze nem vagyunk a végén, és a tervezetnek számos olyan pontja van, mely a modern fegyveres vadászokat és lövészeket is negatívan érinti majd. Ennek megfelelően munkánk sem ért még véget. De ez mindenképpen a feketelőporosok számára egy nagyszerű hír. A jogszabálymódosítási javaslat további részeiről is hamarosan hírt adunk.
Üdv
Németh Balázs
Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége
elnökségi tag